Pécsi Györgyi

olvasópróbák

"nos költészet egyedül maradtunk"

barkaonline.hu - netnapló /2017/április

2017. május 09. - Györgyi Pécsi

Egy, egyetlen verssel beírni magát a magyar költészet univerzumába, egyetlen verssel stílust törni és stílust teremteni – igen, Domonkos István Kormányeltörésben verséről van szó. Megjelent 1971-ben, az Áthúzott versek kötetben, de én később, nyolcvanegy-kettő körül találkoztam vele, valahogy benne volt az irodalmi közbeszédben, őrült tempóban beszereztem a Gyökér és szárny antológiát, Jugoszláviai magyar költők, 1976, Forum Kiadó, antikvár áron 22,50 Ft-ért.

„Több nemzedék tagjai, különböző irányzatok hívei” (fül), 17 költő, köztük Koncz István, Tolnai Ottó, Domonkos István. Ilyen könyvet az ember véletlenül se veszt el, ad kölcsön, most is vakon veszem le a polcról, a könyvjelző ugyanott nyitja, a Kormányeltörésben-nél. Aztán írtam egy összehasonlító-félét négy, azóta kultikussá vált identitásos versről, Szilágyi Domokos Bartók Amerikában, Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben, Márai Sándor Halotti beszéd és Domonkos István Kormányeltörésben – a földrengésszerű élményre emlékszem, ahogy a négy vers meggyomrozott, az írásom megjelent valahol, de látom, egyik kötetembe se tettem be…

Tolnai Ottó és Domonkos István – főleg ők beszéltek egészen másként a Gyökér és szárnyban, Tolnaival ismerkedtem, Domonkos azonnal hatott. „én lenni / én nem tudni magyar / élni külföld élet / pénz nyelv zászló […] pszichiáter mondani / relex relex magyar / nem gondolni mi volt / nem gondolni mi lesz […] mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren […] nem gondolni kollektív / nem gondolni privát” – a vers datálása: „Djuphult, 1971” [Svédország]. A 2008-as Domonkos-kötet, a Yu-hu-rap előszavában bővebben: „Üzemeltetésem és karbantartásom gondjait családom viselte (viseli) szeretett lányaim Elisabeth Domonkos (Brüsszel), Martina Domonkos (London) és fiam, Carl Domonkos (Párizs). Kösz… Hogy éltem, és hogy még élek, annak imádott feleségem, Thea Ekholm Domonkos (Grönskåra) az oka… Négy nyelvet beszélő unokáimban Londonban él a nemzet! Noah! Lana! Hip-hip hurra!” – D. I., ha látni akarja a családját, körbeutazza Nyugat-Európa legvonzóbb, leggazdagabb városait. [Nagybátyám, nyugalmazott iskolaigazgató arra büszke, hogy tízéves autójával falujától 50 kilométernél távolabb nem utazott („minek mennék?, itthon vagyok”). D. I. otthon van Nyugat-Európában – de otthon van-e?]

Hogy mi az idegenség, elbizonytalanodás, az identitás megbicsaklása, kificamodása, mi a valódi földcsuszamlás, az tökéletesen benne van a versben. Akkor az infinitívuszok sodortak magukkal (kultusz lett, divat, pódiumokon mondták, szavalták, s rendesen beleszövődött/vérzett az élő költészeti hagyományba), s mindjárt utána ezek a tus-fekete, maró-keserű versek a költő és a költészet „megváltozott” szerepéről : „rimérek poéterek rimászok / ítészek ideászok / kritikászok / miért ástok / a levegőbe futóárkot […] s folyt a nagy irtás / daloltak a pacemakeres pacsirták / volt aki csak állt / és behunyt szemmel szitált szitált / s csodálkozott hogy szitája lyukán / nem fér át a világ” (Kuplé). És a vacogtató, Radnóti-intertextes Der springt noch auf!: „nos költészet egyedül maradtunk / nem ezt akartuk / a napon ülünk és egymásra vicsorítunk / számítók voltunk mindketten / kipécéztél mert szükséged volt rám / élned kellett […] embereket ígértél s most / köveket zúdítsz felém”. E két utóbbi, szintén korszakos vers is a Gyökér és szárny antológiából, egyik sem jelent meg Domonkos önálló  kötetében (Rátka – 1963, Áthúzott versek – 1971, Yu-hu-rap – 2008), csak a ’98-as válogatottban.

D. I. valamikor az idők kezdetén kiment Svédországba, és hol ír, hol nem ír („tengelytöréses jármű”), de inkább nem (a verstöredékek, -törmelékeket tartalmazó Yu-hu-rap nem ér föl az első kettőhöz). Nem egyedüli, aki abbahagyta a versírást, és sokan leírták, hogy „a líra meghalt” (Babits), „a költészet halott” (Székely János), mert eszményekkel indultak az életnek, és persze csalódtak: „hát nem azt hitted te is, hogy eszme nélkül értelmetlen az értelem, és eszmény nélkül világtalan a világ” (Szilágyi Domokos), „Amiben hittem, / többé nem hiszek. / De hogy hittem volt, / arra naponta emlékeztetem magam // És nem bocsájtok meg senkinek.” (Petri György). Domonkos István nem fájlalja az elvesztett eszményeket, hitet, Domokos dühöng, őrjöng, tajtékzik, mert bedőlt a költészetnek, mert átverte a költészet: „feléd fordultam könnyes szemekkel […] s most mit tettél elébem? / két kiló rozsdás szöget / egy kalapácsot és egy üres tyúkketrecet” (Der springt noch auf!), és nem hagy semmiféle kiskaput, egérutat. Amikor leírja, hogy „Pénz helyett íme egy aranyat érő tanács: Gyártsatok bármit, kínai kocsonyát zárdaszüzet gipszből stb., csak verset / NE! / NE! / NE!”, meg azt, hogy „Jóska, Töfe / nem látom értelmét az egésznek / tizenhat éve írok verset / Stb.” –, biztosak lehetünk, hogy nem meghökkenteni akarja a T. Olvasót, nem a „szakmának” szól oda, és nem a kánonképzők felé kacsintgat, hanem egyszerűen tényleg teli van a töke az egésszel.

Persze, magyarázgathatjuk, hogy D. I. kivonulása privát dolog (no, nem egészen), nem a költészet önfelszámolása, mert lám tengernyi vers íródik azóta is, ma is, eztán is, mert a költészet gyémánttengely meg Pelikán…, de valami mégis csak történt… Akkoriban (mikoriban?) nem tudtam (tudtunk) költészet nélkül élni, ma egészen jól elvagyok (elvagyunk) nélküle, van vagy nincs, mindegy…  egyre kevésbé létfontosságú szervünk a költészet, mintha elég volna, amibe imitt-amott belebotlunk, elég, ami így-úgy ránk ragad, mert amúgy is feldolgozhatatlanul ömlik ránk a (szó)világ… ha választ keresünk, nem a költészetben keressük, bár nem tudom, keresünk-e egyáltalán…

Nézegetem, forgatgatom D. I. legújabb hagyatéki kötetét, az Allegro bajbajo-t (Forum, 2015), nem áll össze a gyönyörű könyvészeti műremek és a versek abszurdig vitt megszenvedettsége. Baráth Ferenc, a kitűnő (új)sympos grafikus ajándékozott meg vele, a hanyatló titkos társasági tagok kesernyés összemosolygásával, te még tudsz örülni ennek a könyvnek, ezeknek a verseknek

NOS, KÖLTÉSZET, EGYEDÜL MARADTUNK?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsigy.blog.hu/api/trackback/id/tr4312065661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.