Pécsi Györgyi

olvasópróbák

Egy mondat…

barkaonline.hu - netnapló /2017/szeptember

2017. november 21. - Györgyi Pécsi

Október 23., „ünnepi díszbe öltözött” az ország, a Kárpát-medence meg a világ magyarsága. Hogy emlékezzen a forradalomra, a hősökre meg a szabadságra. Másra emlékeznek az öregek, akik itthon élték át azokat az éveket, másra, akik Erdélyben, Kárpátalján, másra az a kétszázezer magyar, aki elhagyta az országot, megint másra, akik nem emlékeznek semmire, legföljebb a 2006-os eseményekre?

Én a személyes emlékezetem születésére emlékszem. Az én személyes történelmi emlékezetem 1956-tal kezdődik. Nem, nem ’56-ban születtem, hanem két évvel később, ’58-ban, egy hónappal Nagy Imre kivégzése után. Háromgenerációs családban, szigorúan kettős nevelésben nőttem fel, ahogy abban a nyugat-magyarországi aprócska faluban pár munkásőr csemete kivételével a legtöbb gyerek. Ezerszer újrahallgattuk vasárnap délutánonként, téli esténként a hadviseltek világháborús történeteit az elsőről, a másodikról, a hadifogságról, a zsidók elhurcolásáról, az eldurvult kozákok (dicsőséges Vörös Hadsereg) beözönléséről, a padláslesöprésekről, a nyilasból komonistává átvedlett söpredékről, az ezekről. Természetes volt, hogy az iskolában meg mások előtt ilyesfélékről nem, vagy egészen másként kell beszélnünk. Valamiképpen ez volt a világ rendje.

A szüleim mindent ’56-tal számoltak. Hogy mi volt ’56 előtt (’53-ban Nagy Imre),’56-ban (Nagy Imre), és utána (’58-ban Nagy Imre). Ötvenhatban, amikor nyitva volt a határ, apám nagyon menni akart, anyám görcsösen maradni. Egyetlen érvet tudott apámnak mondani: bátyám pár hónapos, beteges csecsemő volt, aggódott, nem bírná ki az utat. Tudta, hogy kibírná, közel volt az osztrák határ. Maradtak.

Apám, valahányszor sérelem érte az igazságérzetét, annyiszor hánytorgatta föl, hogy ’56-ban el kellett volna menni. (De anyád…) 35 éves volt akkor, Ausztriába vagy Németországba ment volna, és tudom, hogy megtalálta volna helyét, meg azt is, hogy anyám meg... Én már odakint születtem volna, bécsi vagy müncheni akárki lennék, gondoltam, azóta is sokszor, de soha nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehetne hazalátogatni osztrák/német születéssel a… szülőhazámba.

Ötéves voltam ’63-ban, de jól emlékszem az izgatott falura, mindenki azt sutyorogta, hogy amnesztia lesz, kiengedik a börtönből az embereket, meg talán most már hazajöhetnek látogatóba, akik elmentek (a disszidensek). Börtönbe gyilkosokat meg elvetemülteket zárnak, ezt ötévesen is tudtam, meg azt is, hogy akiket most kiengednek, azokat ezek a szemetek zárták be.

’68-ban iskolai kirándulásra mentünk a közeli fürdővárosba (akkor még faluba). Az iskolaigazgató ronda komonista hírében állt, szire-szóra veszettül agitált, vasárnaponként meg az ablakból figyelte (jelentette) a templomba menőket. Nem értettem, hogy apám miért barátkozik vele. A faluba érve a többiek mentek a fürdőbe, apámat meg elhívta az igazgató az ott élő szüleihez ebédre. Velük kellett mennem. Égett a fülem, izzott a fejem, folyt rólam a víz, mi lesz, ha az én reakciós apám valahogy elszólja magát. Az igazgató éppen csak üdvözölte az anyját, nekiesett a rádiónak, tekerte, recsegtette, míg fölhangzott a Szabad Európa szignálja. És apámmal versengve szidták ezeket, Kádárt, a komonistákat, a ruszkikat Csehszlovákia megszállásáért, ötvenhatért, mindenért. Leforrázva álltam, mint amikor évekkel korábban kiderült, hogy nem angyalka hozza a karácsonyfát. Vagy efféle. Az igazgatót egy pillanatra sem zavarta, hogy tanúja lettem kettős nevelőségének, biztos volt kettős nevelésemben.

1976, a történelem érettségi szóbelin az 1956-os tételt húztam, simán fölmondtam, amit vártak, többet is talán, mert az elnök félbeszakított, megadta a jelest, és nagyon megdicsért. A továbbtanulásra jelentkező lap megfelelő rubrikájába be kellett írni, élnek-e nyugaton rokonaink, s mikor mentek ki (jaj, ha valaki eltitkolta, és kiderült, mert kiderült). A szülőknek a szocialista hazáért meg a munkás-paraszt hatalomért kapott kitüntetését is be kellett írni (ezt társai előtt titkolta a kedvezményezett). Röhögtünk.

Ami ’56 előtt történt, az számomra történelem, számok, nevek, események absztrakt halmaza, meg olvasmányokból megképzett vízió. Viszont 1956-tól a mai napig egyetlen szervesen és értelmesen összetartozó folyamat él bennem. Eligazodok benne, mint a szülőfalumban, a tájhazámban, ahol lassan fél évszázad múltán is meg tudom különböztetni az ottani horhosok, rétek, gyümölcsök, gombák illatát minden más tájéitól.

Tudom, de nem értem, a Kádár-rezsimben miért hallgatott fél ország a nyilvánvalóról. Tudom, de nem értem, miért románozzák, szerbezik, szlovákozzák, ukránozzák le a szomszéd országokban élő magyarokat. Tudom, de nem értem, miért büszke a szülő, ha a gyereke Angliában, Németországban vendégmunkás, és nem akar hazajönni. És sorolhatnám…

A rendszerváltáskor én is azt reméltem, hogy ’56 a helyére kerül, és éppoly fényességes nemzeti szimbólummá válik, mint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc. Gyarló módon azt is reméltem, hogy ötvenhat a Kárpát-medence meg a világ magyarságának sok közös, személyes élményéből összeforrt, közös személyes-nemzeti szimbóluma lesz.

De vissza lehet-e kötni ötven-hatvan év emlékezet-szakadását?

Kerestem, keresem a könyveket, a filmeket, azt az egyetlen könyvet és azt az egyetlen filmet, amelyikben összesűrűsödik mindaz, amelyik mindenkihez szólóan megfogalmazza ötvenhatot. És feloldja azt a zavartságot, amelyik, azt hiszem, minden szándék, akarat, projekt ellenére, kétségtelenül, ma is körüllengi. Mint mondjuk… A kőszívű ember fiai (regény és film) negyvennyolcat. (No lám, érzelmes és romantikus vagyok!)

Végül abban maradtam magammal, hogy ötvenhatot legpontosabb még mindig Illyés Egy mondat a zsarnokságról című verse meséli el. Illyés Gyula előadásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsigy.blog.hu/api/trackback/id/tr113111304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.