Október 23., „ünnepi díszbe öltözött” az ország, a Kárpát-medence meg a világ magyarsága. Hogy emlékezzen a forradalomra, a hősökre meg a szabadságra. Másra emlékeznek az öregek, akik itthon élték át azokat az éveket, másra, akik Erdélyben, Kárpátalján, másra az a kétszázezer magyar, aki elhagyta az…
Vannak persze sokkal idegőrlőbb, egészségre károsabb munkák is, mint versszerkesztőnek lenni egy irodalmi folyóiratnál, ne panaszkodjak, de egy kicsit azért mégis. Mert egy versszerkesztőnek az a legnyomasztóbb pillanata – ilyenkor legszívesebben megszűnne létezni, visszaadná a megbízatását, minimum…
Meglehet, Grendel Lajos darázsfészekhez nyúlt, a legutóbbi évekig tökéletesen hibernált darázsfészekhez. Az 1945-ös Benes-dekrétumokról, a csehszlovákiai magyarok jogfosztásáról, a hontalanság éveiről, a kényszer-kitelepítésekről tudtunk, bár annak részleteit csak a rendszerváltozás után ismerhettük…
1991-ben a Nappali hold című esszé megjelenését követően brutális támadás éri Csoóri Sándort, erőteljes össztűz kísérli meg elsősorban közéleti diszkvalifikálását, de lejáratási kísérlete költői életművére is kiterjed. Emberileg, morálisan a legsúlyosabb, az antiszemitizmus vádjával támadják, költői…
Nem, semmi egzotikum! Fábri Zoltánt hívták japán tornatanárnak, persze, a háta mögött, a névadó meg valószínűleg a sokáig Fábri-munkatárs, Bacsó Péter lehetett. Fábri mindig kicsit régies vágású, pedáns, öltönyös úriemberként élt a víziómban, olyan, akire rábízhatod az alapítvány pénzét, de egy idő…
Bukarestbe életemben egyetlen egyszer jutottam el, az új évezredben, a magyar ház vendégeként. Pedig régóta sóvárogtam a Budapest utáni „legnagyobb magyar” várost, a kelet-balkáni egzotikumot (Bukarestnél jobban csak a Duna-deltát), ahol csak úgy nyüzsögnek a magyarok, írók, újságírók, „dolgozók”, a…